A hidegfront mögött északnyugati áramlás alakul ki felettünk amellyel több hullámban váltakozó nedvességtartalmú, hidegebb levegő érkezik fölénk. Az időjárás visszaáll a rendes kerékvágásba, a nappali hőmérsékletek már csak 10 fok körül alakulnak. A front lelassul, hullámot vet felettünk, így a csapadékos idő tartósan a vendégünk maradhat. Vasárnap estig összességében jelentős mennyiségű eső hullhat.

Hétfőn újabb hidegfront érkezik, folytatódik a változékony, szeles idő. Tartós csapadék már nem várható, de futó zápor, jégdara zápor bárhol előfordulhat. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Szombat: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: többnyire borult idő várható és szórványosan eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 10-12 között alakulnak.

null
 

Hétfő: felszakadozik a felhőzet, futó záporok azonban még előfordulhatnak. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét keddtől anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, nyugodtabbra, naposabbra fordul az idő. Az éjszakák fagyosak lesznek és napközben is csak mérsékelt felmelegedés várható. A hét második felében kezdődik majd enyhülés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Somogy vármegye, időjárás, Kaposvár