A következő napokban ciklonális hatások alakítják időjárásunkat, így marad a változékony idő. Déli áramlással váltakozó nedvességtartalmú, kissé labilis, de továbbra is igen enyhe vagy meleg léghullámok érkeznek fölénk. Összességében a felhőké lesz a főszerep, néhány órás napsütés azonban bárhol előfordulhat. 

Szórványosan bárhol és bármikor előfordulhat eső, zápor, zivatar, de lesznek helyek amelyek szárazon maradnak. Nagyobb területetet  érintő csapadék majd pénteken érkezhet. A hőmérsékletek egyelőre jóval az átlagos felett alakulnak. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan eső, zápor, zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő. 

null

Csütörtök: az erősen felhős ég mellett napos időszakok is lehetnek. Szórványosan várható eső, zápor, zivatar. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. 

null

Péntek: átmeneti felszakadozás után napközben ismét megvastagszik a felhőzet és egyre többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején is folytatódik a változékony idő, de szombattól már több fokkal visszaesik a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Somogy vármegye, Kaposvár, időjárás