A következő napokban egy tőlünk délnyugatra örvénylő ciklon áramlási rendszerébe kerülünk. Kissé nedvesebb, de továbbra igen enyhe levegő érkezik fölénk. Az eddigieknél több lesz a felhő és fokozatosan növekszik a csapadékhajlam. Szórványosan fordulhat elő eső, zápor, zivatar, de lessznek helyek amelyek szárazon maradnak. Jelentős lehűlés nem várható, legfeljebb néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Hétfő: napközben megnövekszik a felhőzet és a délutáni, esti órákban néhol zápor, zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 18-22 fok között alakulnak, a magasabb értékeket a még napos tájakon mérhetjük. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő.
Kedd: gyakran lesz felhős az ég, emellett azonban kevés napsütés is lehet. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 15-18 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a borongós, záporos helyeken mérhetjük.
Szerda: többnyire felhős idő várható és szórványosan eső, zápor, zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 17-20 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: a hétvégéig marad a változékony, záporokkal tarkított idő. A hőmérsékletek jóval az átlagos felett alakulnak. Vasárnap érkezhet majd jelentősebb csapadék, illetve bizonytalan mértékű lehűlés.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: száraz, fagy, köd, időjárás, havas, március, tavasz, eső, szél, meleg, front, hó, csapadék