Az átvonult hidegfront mögött északi áramlás alakul ki felettünk amellyel több hullámban hideg, száraz levegő áramlik fölénk. A hétvégén fokozatosan megnyugszik az idő, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Vasárnapra virradóra már -5 fok alá hűlhet a levegő, de hétfő  hajnalban a derült, szélvédett helyeken -10 fok közeli minimum hőmérsékletek is előfordulhatnak. Napközben általában 0,+2 fok közé enyhül a levegő. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett napos időszakok is lehetnek. A nap elején néhol még előfordulhat hószállingózás. Az északi szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak. Késő estére -3,-1 fok közé hűl a levegő. 

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett rövid napos időszakok is lehetnek. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra -6,-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak. 

null

Hétfő: változóan fátyolfelhős, napos idő várható. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra -8,-5 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét első felében folytatódik a hideg téli idő, majd a hétvégéhez közeledve kisebb enyhülés kezdődhet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy vármegye, időjárás, kaposvár