Tartós délnyugati áramlás alakul ki felettünk amellyel több hullámban igen enyhe, váltakozó nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk. A következő napokban a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősebben megnövekedhet a felhőzet, zápor azonban csak néhol alakulhat ki. Az éjszakák fagymentesek lesznek, a nappali hőmérsékletek pedig 10 fok felett, sőt időnként 15 fok közelében alakulnak.
A szélvédett völgyekben ködfoltok képződhetnek, ezeken a tájakon gyengébb lesz a felmelegedés.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Szombat: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak, a tartósan felhős helyeken ennél néhány fokkal hűvösebb lesz. A késő esti órákra 5-7 fok közé hűl a levegő.
Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, kisebb körzetekben azonban tartósabban is felhős lehet az ég. Néhol előfordulhat zápor. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak.
Hétfő: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében marad a szokatlanul enyhe idő, de kevés lesz a napsütés és újabb esőkre, záporokra számíthatunk.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...