Tartós délnyugati áramlás alakul ki felettünk amellyel több hullámban igen enyhe levegő érkezik fölénk. A következő napokban tavaszias enyhe idő várható, a hőmérsékletek jó 10 fokkal az ilyenkor szokásos felett alakulnak. Az éjszakák fagymentesek lesznek, napközben pedig a hétvégén már 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Pénteken még előfordulhat kisebb zápor, majd a későbbiekben megnyugszik az idő. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Péntek: eleinte még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam. Helyenként ködfoltok képződhetnek. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő. 

null

Szombat: változóan fátyolfelhős felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: február elejéig kitart az átlagosnál jóval melegebb tavaszias idő. Időnként kisebb eső, zápor is előfordulhat. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy vármegye, kaposvár, időjárás