A következő napokban is folytatódik a változékony, mozgalmas idő. Szombaton még marad az erős hidegfronti hatás, északi széllel hideg léghullámok áramlanak fölénk.

Vasárnapra nyugalomba jut felettünk a hidegfront, mérséklődik a szél, így hajnalra erősen lehűl a levegő, többfelé várható fagy. Napközben már egy melegfront közelíti meg hazánkat, ennek hatására fokozatosan növekszik a felhőzet, de csapadék még nem várható.

Hétfőn nedvesebb levegő alakítja időjárásunkat, így többnyire a felhőké lesz a főszerep és szórványosan csapadék is előfordulhat. Délnyugat felől enyhébb levegő érkezik fölénk, ennek hatására néhány fokkal emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Szombat: változón gomolyfelhős, napos idő várható. Az északi, északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A nappali hőmérsékletek 5-8 fok között alakulnak. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő. 

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 5-8 fok között alakulnak. 

Hétfő: többnyire a felhőké lesz a főszerep és szórványosan valószínű eső, zápor. A délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: a jövő hét további részében is marad a változékony idő. Eleinte enyhülés várható, majd a hét közepétől ismét csökken a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fülledt, felmelegedés, fagy, csapadék, november, ősz, lehűlés, front, meleg, köd, eső, időjárás, zivatar, zápor