A következő napokban ciklonok és azok frontjai teszik változékonnyá, mozgalmassá időjárásunkat. Szerdán a távozó hidegfront mögött szárazabb levegő érkezik fölénk,  többfelé felszakadozik a felhőzet.

Csütörtökön átmenetileg nyugodtabb, csapadékmentes idő várható, de a magasban már melegfronti hatás kezdődik, élénkül a délnyugati szél. Pénteken ugyanakkor egy ciklon hidegrontja okoz szórványosan csapadékot. Jelentős hőmérsékletváltozás  azonban egyik napon sem várható.

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Szerda: eleinte még előfordulhat eső, zápor, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is várható. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő. 

Csütörtök: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 2-5 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak. 

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég és többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: a hidegfront mögött szombatra már szárazabb, de több fokkal hidegebb levegő érkezik fölénk. Tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, lesznek helyek ahol már nem lesz melegebb 5-6 foknál. A jövő hét elején kezdődhet újabb enyhülés. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: ősz, november, felmelegedés, köd, fagy, fülledt, zivatar, front, lehűlés, zápor, meleg, csapadék, eső, időjárás