A front csapadékzónája lelassul felettünk, így a következő 36-48 órában változékony, esős időre számíthatunk. Helyenként jelentős mennyiségű eső is hullhat, de a csapadékhullásban előfordulhatnak szünetek. A front mögött északi áramlással egyre hűvösebb léghullámok árasztják el térségünket.

Pénteken már nem lesz melegebb 20 foknál, szombaton pedig kifejezetten hűvös, őszi idő várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek még a 15 fokot sem érik el. 
Vasárnap távozik a csapadékzóna, fokozatosan felszakadozik a felhőzet, már csak néhol alakulhat ki futó zápor. Kissé emelkedik a hőmérséklet, de erősen szeles idő várható. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Péntek: gyakran lesz erősen felhős vagy borult az ég, legfeljebb néhol vékonyodhat el átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. Késő estére 15-17 fok közé hűl a levegő. 

Szombat: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 12-15 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. 

Vasárnap: felszakadozik a felhőzet, napközben felhőátvonulások várhatók kevés napsütéssel. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órákra 8-11 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is folytatódhat az átlagosnál hűvösebb, őszi idő. Számottevő csapadék azonban a jelenlegi számítások szerint nem valószínű. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fülledt, lehűlés, felmelegedés, zivatar, csapadék, front, zápor, nyár, meleg, ősz, időjárás