Nyugati, délnyugati áramlással enyhe, többnyire száraz levegő érkezik a Kárpát-medence fölé. A következő napokban is többnyire a napsütésé lesz a főszerep, igaz közben szakadozott felhőzónák haladhatnak át felettünk, illetve néhol, elsősorban a szélcsendes helyeken ködfoltok is képződhetnek. Gyengül az éjszakai lehűlés, de a fagy nem szűnik meg, napközben viszont már 5 fok fölé, sőt pénteken helyenként 10 fok közelébe melegszik a levegő. Kisebb körzetekben a ködös, ködfelhős tájakon azonban ennél jóval hűvösebb lesz.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a fátyolfelhőzet. A nyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: változóan felhős, napos idő várható, csak néhol növekedhet meg erősebben a felhőzet. A nyugati, délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A délnyugati szél kissé megélénkül. Hajnalra -3,-1 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: legalább a jövő hét szerdáig, csütörtökig folytatódik a száraz, az átlagosnál enyhébb idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, somogy megye, időjárás