Dél felől egy mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat, ennek hatására a következő napokban kissé változékonyabbra fordul időjárásunk. A ciklon fő csapadékzónája határainkon kívül marad, így számottevő csapadék nem várható, legfeljebb gyenge hószállingózás fordulhat elő. Sok napsütés azonban nem valószínű, főleg vasárnap és hétfőn lehetnek borongós időszakok. Éjszakánként fagy várható, a derültebb helyeken -5 fok közelébe hűl a levegő, míg napközben legfeljebb 2-3 fokig emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat hószállingózás. Az északkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. Késő estére -3,-1 fok közé hűl a levegő.

Vasárnap: gyakran lehet erősen felhős az ég, kevés napsütés azonban bárhol előfordulhat. Néhol hószállingózás sem kizárt. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -6,-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak, de a borongós helyeken 0 fok várható.

Hétfő: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban kevés napsütés is lehet. Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek -4,-2 fok között alakulnak. A délutáni órákra 2-4 fok közé enyhül  a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is folytatódik az eseménytelen idő. Időnként kissé enyhébb levegő érkezik fölénk, ennek hatására 5 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet.

 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: havas, enyhülés, csapadék, fagy, szél, köd, , lehűlés, front, zápor, zivatar, időjárás