Péntek hajnalra nyugalomba jut felettünk a hidegfront, mérséklődik a szél, ennek hatására erősen lehűl a levegő, a legtöbb helyen -5 fok köré csökken a hőmérséklet. Napközben száraz levegő alakítja időjárásunkat, így sok lesz a napsütés, csak kevés fátyolfelhő jelenhet meg az égen. Ennek ellenére azonban tovább mérséklődik a nappali felmelegedés.

A szombat időjárása még kissé bizonytalan, dél felől ugyanis egy mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat. Valószínű, hogy a ciklon fő csapadékzónája a határainkon kívül marad, de nálunk is megnövekszik a felhőzet és helyenként hószállingózás, kisebb havazás, esetleg havas eső is előfordulhat.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: eleinte helyenként még előfordulhat kisebb havas eső, havazás, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. Késő estére 0 fok közelébe hűl a levegő.

null

Péntek: napos, száraz idő várható. A délkeletire forduló szél megélénkül. A hajnali órákra -6,-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak.

null

Szombat: többnyire felhős idő várható, kevés napsütés azonban bárhol lehet. Néhol hószállingózás, kisebb havazás sem kizárt. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek -4,-2 fok között alakulnak. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén folytatódik a télies idő, majd a jövő hét elején már kissé enyhébb levegő érkezik fölénk, a hőmérsékletek ismét az átlagos felett alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár