Egy közelgő hidegfront előtt délnyugati áramlással még továbbra is igen enyhe levegő érkezik fölénk, a nappali hőmérsékletek egyes helyeken elérhetik a 13-14 fokot. Kedden még folytatódik a viszonylag nyugodt idő, csapadék nem várható. 
Szerdán megérkezik fölénk a hidegfront felhő és csapadékzónája, így átmenetileg többfelé lehet kisebb eső, zápor. A hőmérsékletek még mindig magasan, többnyire 10 fok felett alakulnak. 
Csütörtökre az átvonult front mögött szárazabb, hűvösebb levegő érkezik fölénk. Felszakadozik a felhőzet, már csak elvétve fordulhat elő futó zápor, vagy havas eső zápor. Kisebb lehűlés kezdődik, a nappali hőmérsékletek már mindenhol 10 fok alatt alakulnak. 

 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

Kedd: gyakran lesz felhős az ég, emellett azonban rövid napos időszakok is lehetnek. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A késő esti órákra 10 fok közelébe hűl a levegő. 

 

Szerda: megvastagszik a felhőzet és átmenetileg egyre többfelé várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. Hajnalra 8-10 fok közé hűl a levegő. A nappali maximumok 12-14 fok között alakulnak.

 

Csütörtök: napközben mindenhol felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. 

 

Távolabbi kilátások: péntektől kissé tovább hűl a levegő, a hőmérsékletek már napközben is 5 fok alatt maradnak, éjszakánként pedig többfelé várható fagy. Szombaton kisebb hóesés, vagy havas eső is előfordulhat. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felhős, kaposvár, időjárás