Eleinte még anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, erős szél, vagy csapadék nem várható. A hőmérsékletek nagyjából az évszakos átlagnak megfelelően alakulnak.

Csütörtökön viszont már újabb változás kezdődik időjárásunkban, délnyugat felől egy mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat. Megvastagszik felettünk a felhőzet és egyre többfelé várható csapadék. Somogyban többnyire az eső, havas eső lesz a jellemző, de a magasabb dombokon átmeneti hóesés is előfordulhat.

Pénteken kezdetben még előfordulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék, majd távolodik a ciklon, csökken a csapadékhajlam.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, néhol azonban tartósan ködös időszakok is lehetnek. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: borult idő várható többfelé esővel, havas esővel, néhol hóeséssel. Az északi szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek -2, 0 fok között alakulnak. A délutáni órákra 2-4 fok közé enyhül a levegő.

null

Péntek: eleinte még előfordulhat kisebb havas eső, esetleg havazás, majd napközben csökken a csapadékhajlam, elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. A délutáni órákra 2-4 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvége és és a jövő hét elejének időjárása csapadék szempontjából még bizonytalan, dél felől ugyanis egy újabb mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat, akár havazás is előfordulhat. A hőmérsékletekben azonban nem várható lényeges változás.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár