Ma még a ciklon előoldali, enyhe áramlásában leszünk, majd pénteken a távozó légörény hátoldalán már hidegebb, de ismét szárazabb levegő érkezik fölénk. Holnap eleinte még előfordulhat kevés vegyes halmazállapotú csapadék, majd mindenütt elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. A nappali hőmérsékletek már az 5 fokot sem érik el.

Szombat hajnalra kitisztul az ég, leáll a légmozgás, így erősen lehűl a levegő, helyenként -5 fok alá csökken a hőmérséklet. Napközben eleinte még lehet napsütés, majd egy közelgő melegfront hatására ismét megnövekszik a felhőzet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az éjszakai órákban helyenként havas eső is előfordulhat. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 8-12 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: eleinte még előfordulhat kisebb eső, havas eső, esetleg hóesés, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 3-5 fok közé enyhül a levegő.

null

Szombat: eleinte még számíthatunk több-kevesebb napsütésre, amjd fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Kisebb csapadék csak néhol fordulhat elő. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra -7,-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik a változékony, időnként csapadékos idő. A hőmérsékletek kora téliesen alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás