A következő napokban is folytatódik a változékony, mozgalmas idő. A hétfőn az átvonult hidegfront mögött szárazabb, hidegebb levegő érkezik fölénk, a délutáni órákban már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.

Kedd hajnalra nyugalomba jut a hidegfront, erősen lehűl a levegő, többfelé -5 fok közelébe csökken a hőmérséklet. Napközben aztán már egy melegfront éri el térségünket, ennek hatására fokozatosan megnövekszik a felhőzet és az esti órákban kisebb csapadék is előfordulhat.

Szerdán megenyhül az idő és ismét csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: a hajnali, reggeli órákban még előfordulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék, majd napközben csökken a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. Késő estére 0 fok közelébe hűl a levegő.

null

Kedd: eleinte még előfordulhat több-kevesebb napsütés, majd napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Az esti órákban helyenként kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. A délnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra -5,-2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak.

null

Szerda: napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, kevés napsütés is lehet. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. A délutáni órákra 7-9 fok közé enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnapig folytatódik a mozgalmas idő, a hideg és melegfrontok szinte 24 óránként váltogatják egymást. A hét közepén enyhébb, majd péntektől ismét hidegebb idő valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás