Továbbra is egy anticiklon alakítja időjárásunkat, a változást okozó frontok elkerülik térségünket. A magasban kissé enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, ennek hatására azonban tovább fokozódik a ködhajlam, az éjszakai órákban képződött köd helyenként napközben is megmarad. Ezeken a tájakon nem sokat emelkedik a hőmérséklet, délutánra is csupán 5-7 fokig melegszik a levegő. Azokon a helyeken ahol felszakad a ködtakaró és kisüt a nap ott 10 fok feletti maximum hőmérsékletek is előfordulhatnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett helyenként kevés napsütés is lehet, a legtöbb helyen azonban egész nap borult, ködös idő várható. A délkeleti szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek a gyengén felhős, napos helyeken 9-11 fok között alakulnak, a tartósan borult, ködös tájakon azonban nem lesz melegebb 5-7 foknál. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

Szombat: napközben erősen felhős, tartósan ködös és napos tájak váltakoznak. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -1,+1 fok közé hűl a levegő, többfelé képződik köd. A nappali hőmérsékletek a gyengén felhős tájakon 9-11 fok között alakulnak, a borongós, ködös helyeken azonban 5-7 fok várható.

Vasárnap: gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb kevés napsütés lehet. Tartósan ködös, borongós tájak is előfordulhatnak. Néhol kialakulhat szitálás. Az északkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 2-5 fok közé hűl a levegő, többfelé képződik a köd. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak, de a borongós, tartósan ködös helyeken nem lesz melegebb 5-7 foknál.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején északkelet felől kissé szárazabb, frissebb levegő érkezik fölénk, így átmenetileg csökken a ködhajlam, többfelé felszakadozik a felhőzet. A hét közepétől azonban visszatér a ködpárnás idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fagy, lehűlés, enyhülés, ősz, zivatar, köd, csapadék, zápor, szél, front, időjárás