Vasárnap és hétfőn egy anticiklon alakítja időjárásunkat, a változást okozó frontok elkerülik térségünket. Többnyire napos, az éjszakai pára és ködfoltokat leszámítva száraz idő várható. Gyenge lesz a légmozgás, így éjszakára erősen lehűl a levegő. Napközben azonban a zavartalanul napos helyeken 15 fok közeli maximum hőmérsékletek várhatók. 
Kedden átmenetileg gyengül felettünk az anticiklon, napközben már egy újabb front közelíti meg térségünket. Ismét több lesz felettünk a felhő és néhol gyenge csapadék is előfordulhat majd. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg kissé a gomolyfelhőzet. A délkeleti szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire napos idő várható, csak kisebb körzetekben alakulhat ki vékony rétegfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő, de a mélyebben fekvő helyeken ennél hidegebb is lehet. Éjszaka többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek általában 13-15 fok között alakulnak. 

kedd.jpg

Kedd: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban rövid napos időszakok is lehetnek. Néhol előfordulhat gyenge eső, vagy futó zápor. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét második felében már ismét anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat. Csendes, száraz idő várható, igaz közben fokozatosan növekszik a ködhajlam. Kissé erősödik a nappali felmelegedés, a gyengén felhős, napos tájakon már 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, fagy, lehűlés, időjárás