A reggeli, délelőtti órákban még előfordulhatnak erősen felhős tájak, néhol gyenge csapadék sem kizárt, majd napközben már szárazabb léghullámok érkeznek fölénk. A következő napokban megnyugszik az idő, anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat. Az éjszakai pára és ködfoltoktól eltekintve száraz, többnyire napos idő várható. Nyugalomba jut felettünk a hideg levegő, mérséklődik a szél, ennek hatására ismét erősödik az éjszakai lehűlés, visszatérnek az éjszakai fagyok. A nappali hőmérsékletek azonban elérhetik a 15 fokot. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, futó zápor csak elvétve fordulhat elő. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: napos, száraz idő várható. A délkeletire forduló szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -2,+2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. 

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire napos idő várható, csak néhol növekedhet meg a rétegfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét kedden egy gyenge hidegfront súrolja térségünket, így több lesz felettünk a felhő, kisebb csapadék azonban csak néhol alakulhat ki. A hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napos, ősz, száraz, időjárás