Főleg a nap első felében fordulhat elő eső, zápor, a délutáni órákban észak felől már fokozatosan csökken a csapadékhajlam. Szombaton a front mögött már szárazabb levegő érkezik fölénk, így a legtöbb helyen felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Ezt követően vasárnaptól megnyugszik időjárásunk, a frontok már elkerülik térségünket és többnyire a napsütésé lesz a főszerep. Visszatérnek az éjszakai fagyok, napközben azonban 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

péntek.jpg

Péntek: többnyire borult idő várható, a délutáni, esti órákban azonban helyenként már felszakadozhat a felhőzet. Eleinte többfelé, majd a délutáni órákban már csak szórványosan várható eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő. 

szombat.jpg

Szombat: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett  több-kevesebb napsütés is lehet. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 3-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: napos, száraz idő várható, csak kevés gomolyfelhő jelenik meg az égen. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -2,+2 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is folytatódik a csendes őszi idő, gyenge front legfeljebb kedden érinti térségünket. A hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás, de a hét közepétől kissé erősödik a nappali felmelegedés. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, szél, csapadék, időjárás