A kiadós csapadékot okozó mediterrán ciklon eltávolodik térségünkből, így a déli tájakon is csökken a csapadékhajlam. Átmenetileg szárazabb levegő érkezik fölénk, ennek köszönhetően a legtöbb helyen már felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. 

Vasárnap azonban dél felől már ismét nedvesebb levegő érkezik fölénk, így fokozatosan megnövekszik a felhőzet és főleg a megye déli felében alakulhat ki eső, vagy zápor. Hétfőn is a felhőké lesz a főszerep és szórványosan továbbra is előfordulhat kisebb-nagyobb csapadék.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: fokozatosan megvastagszik a felhőzet és egyre többfelé valószínű eső, zápor. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 3-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak.  

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is marad a változékony idő, jelentősebb csapadék azonban már nem valószínű. Az éjszakák hűvösek, helyenként ködösek lesznek, napközben azonban időnként 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: nyugodt, napos, száraz, ősz, időjárás