A következő napokban is anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a változászt okozó frontok tőlünk messze vonulnak. Folytatódik tehát az eseménytelen, száraz idő. Összességében a napsütésé lesz a főszerep, időnként azonban fátyolfelhők jelenhetnek meg az égen. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, 
A jövő hét elején átmenetileg kissé frissebb levegő szivárog fölénk, így valamelyest csökken a hőmérséklet, a hőérzetünk azonban nem lesz alacsonyabb.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a fátyol, vagy gomolyfelhőzet. A délkeleti szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. Késő estére 18-20 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: többnyire gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. 

hétfő.jpg

Hétfő: folytatódik a nagyrészt napos, száraz idő, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a fátyolfelhőzet. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok közé hűl a levegő, de a mélyebb völgyekben ennél hűvösebb lesz. A nappali hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől várhatóan tovább erősödik a nappali felmelegedés, igazi nyári idő várható. Folytatódik a nagyrészt napos, száraz idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felmelegedés, napos, száraz, időjárás