A szombaton várható csapadék mennyisége és területi eloszlása továbbra is bizonytalan, de valószínű, hogy az esők, záporok inkább a megye déli, délkeleti tájain lesznek majd jellemzőek és itt kisebb körzetekben akár jelentős mennyiség is hullhat. Hűvös, őszies idő várható, a legmagasabb hőmérsékletek is csak 20 fok körül alakulnak.

Vasárnap már távolodik térségünkből a ciklon, szakadozott lesz a felhőzet, zápor, zivatar azonban elszórtan továbbra is előfordulhat. Hétfőn átmenetileg megnyugszik az idő, több lesz a napsütés és kissé erősödik a nappali felmelegedés.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: többnyire erősen felhős idő várható, csak kevés napsütés lehet. Szórványosan várható eső, zápor. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 18-21 fok között alakulnak. Késő estére 15-17 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 10-13 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. 

hétfő.jpg

Hétfő: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, néhol futó zápor is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 9-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét kedden egy front hatására ismét növekszik a csapadékhajlam. A hét közepétől várhatóan megnyugszik az idő, szárazabb, kissé melegebb léghullámok érkezhetnek fölénk. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hűvös, eső, zápor, időjárás, zivatar