A következő napokban már afrikai eredetű meleg levegő érkezik fölénk, így az átmeneti frissebb idő után ismét visszatér a hőség. Fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés és az éjszakák is egyre melegebbek lesznek. Vasárnaptól kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, így fülledtté válik az idő. A napsütés mellett már időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és néhol átmeneti zápor, vagy heves zivatar is előfordulhat.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: a napsütés mellett helyenként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de csapadék nem valószínű. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, néhol előfordulhat zápor, zivatar. A délkeleti szél megélénkül. Hajnalra 17-19 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 31-33 fok között alakulnak.

null

Hétfő: a napsütés mellett gomolyfelhős időszakok is lehetnek, de zápor, zivatar csak néhol fordulhat elő. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 19-21 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 33-35 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében folytatódik a hőség, kisebb felfrissülés péntektől, szombattól valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár