A következő napokban egy magassági hidegörvény alakítja időjárásunkat, így meglehetősen változékony időre számíthatunk. Nedves levegő érkezik fölénk, ezért többnyire a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Összességében többfelé várható újabb zápor, zivatar, felhőszakadás. 

A várható csapadék mennyisége azonban szeszélyes területi eloszlást mutathat majd. Kisebb körzetek akár szárazon is maradhatnak, máshol pedig a havi átlagnál is több eső hullhat. A csapadékhullásban hosszabb szünetek is lehetnek. A nappali hőmérsékletek már 30 fok alatt alakulnak, sőt, a tartósan borult, csapadékos helyeken 25 foknál is hűvösebb lehet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás is előfordulhat. Az északi szél megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak, de a tartósan csapadékos helyeken ennél hűvösebb lehet. Késő estére 22-24 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, legfeljebb rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Többfelé várható zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északi szél megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik. Hajnalra 18-20 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. 

hétfő.jpg

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett rövid napos időszakok is lehetnek. Többfelé valószínű zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északi szél megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik. A hajnali órákra 18-20 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét kedden már eltávolodik térségünkből a légörvény, csökken a csapadékhajlam. Ezt követően is marad az északi áramlás, így a hőség egyelőre nem tér vissza, kellemes nyári idő várható.

Címkék: zivatar, eső, zápor, lehűlés, időjárás