Egy közelgő hidegfront előtt ma még forró levegő érkezik fölénk, többfelé mérhetünk rekord közeli hőmérsékleteket. A nap nagy részében marad a többnyire napos, száraz idő, estétől azonban már erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Pénteken felettünk lesz a hidegfront, északnyugatira fordul a szél és elszórtan zápor, heves zivatar is előfordulhat.

Néhány fokkal enyhül a nagy meleg, a hőmérsékletek már többnyire 35 fok alatt alakulnak. Szombaton tovább frissül a levegő, kellemes hőmérsékletű nyári idő várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

csütörtök (1).jpg

Csütörtök: a napsütés mellett helyenként megnövekedhet a fátyol, vagy gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar csak elvétve fordulhat elő. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 36-38 fok között alakulnak. Késő estére 29-31 fok közé hűl a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: a napsütés mellett már időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. A hevesebb zivatargócokban felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok mentén viharossá fokozódik. A hajnali órákra 21-24 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak. 

szombat.jpg

Szombat: a változóan gomolyfelhős ég mellett hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. Hajnalra 16-18 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején újabb felmelegedés kezdődik, visszatér a hőség. A hét második fele még bizonytalan, de akár erősebb lehűlés is érkezhet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tetőzés, hőség, időjárás, meleg