A következő napokban is marad az északnyugati áramlás felettünk amellyel váltakozó nedvességtartalmú, az ilyenkor szokásosnál hűvösebb levegő érkezik fölénk. Szerdán két front közötti nyugodt, friss, tiszta idő várható. Többnyire a napsütésé lesz a főszerep, csapadék sehol sem várható. 
Csütörtökön viszont már egy újabb hidegfront közelíti meg hazánkat, így napközben megnövekszik a felhőzet és a délutáni, esti órákban elszórtan eső, zápor, zivatar is kialakulhat. A hőmérsékletekben továbbra sem várható lényeges változás. 

Pénteken a front mögött már ismét szárazabb levegő érkezik fölénk, így fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda.jpg

Szerda: napos, száraz idő várható, legfeljebb kevés gomolyfelhő jelenhet meg az égen. Az északnyugati szél élénk, időnként erős lesz. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. Késő estére 14-16 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: eleinte előfordulhat több-kevesebb napsütés, majd napközben egyre több lesz felettünk a felhő és a délutáni, esti órákban elszórtan eső, zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. A délutáni órákra 20-22 fok közé melegszik a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél erős lesz. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: jelentős változás a jövő hét közepéig nem valószínű időjárásunkban, folytatódik a változékony, az átlagosnál kissé hűvösebb idő. Komolyabb felmelegedés előjelei egyelőre nem látszanak. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napos, enyhe, száraz, időjárás