Pénteken megnyugszik az idő, átmenetileg szárazabb, kissé melegebb léghullámok érkeznek fölénk. A nap nagy részében több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, újabb erős felhősödés majd az esti óráktól kezdődhet. 

Szombaton és vasárnap már ismét nedvesebb levegő alakítja időjárásunkat, így sok lesz felettünk a felhő, csak rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Szórványosan eső, zápor, zivatar is előfordulhat és újból megerősödik a szél. A nappali hőmérsékletek tág határok között, általában 15-21 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a borongós, záporos körzetekben, illetve időszakokban mérhetjük. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

péntek.jpg

Péntek: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. Késő estére 15-17 fok közé hűl a levegő.

szombat.jpg

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban előfordulhatnak. Szórványosan várható zápor, zivatar. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek általában 19-21 fok között alakulnak, de a tartósan felhős, csapadékos helyeken ennél hűvösebb lesz. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: sok lesz felettünk a felhő, legfeljebb rövid időre süthet ki a nap. Szórványosan várható eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik.A hajnali minimum hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. A délutáni órákra 17-20 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan borult, csapadékos helyeken, illetve időszakokban csak 14-15 fok várható. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: hétfőn és kedden kissé erősödik a nappali felmelegedés, de továbbra is marad a zápor, zivatarhajlam. A jövő hét közepétől egy hidegfront hatására ismét visszaesik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napsütés, száraz, felmelegedés, időjárás