A következő napokban is folytatódik a kissé változékony, összességében az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű idő. A hétfői hidegfrontos idő után kedden már ismét délire fordul felettünk az áramlás amellyel melegebb levegő érkezik fölénk. Hajnalra még erősebben lehűl a levegő, a mélyebben fekvő völgyekben akár talaj menti fagy is előfordulhat, a délutáni órákban azonban már 20 fok körüli hőmérsékletek várhatók.

Szerdán már egy újabb gyenge hidegfront közelíti meg térségünket, így megnövekszik felettünk a felhőzet és szórványosan kisebb esők, záporok is előfordulhatnak. A hőmérsékletekben azonban nem lesz jelentős változás.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős, vagy borult tájak, majd napközben mindenhol felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek általában 2-5 fok között alakulnak, de néhol talaj menti fagy is előfordulhat. A délutáni órákra 20-22 fokig melegszik a levegő.

null

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délutáni, esti óráktól szórványosan kisebb eső, zápor, zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében is folytatódik a frontokkal tarkított tavaszi idő. Vasárnaptól kezdődhet majd újabb felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás