Egy ciklon áramlási rendszerében több hullámban nedves, eleinte még hűvös levegő érkezik fölénk. A következő napokban is folytatódik a változékony, időnként csapadékos idő. Az időszak elején akár tartósabb, de többnyire gyenge intenzitású eső is lehet, majd a hét közepétől már inkább a záporos csapadék lesz a jellemző, sőt akár heves zivatarok is előfordulhatnak.

Kedden még marad a hűvös idő, majd ezt követően délnyugat felől egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk, csütörtökön már többfelé 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban rövid időre előbújhat a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek általában 10-13 fok között alakulnak, de a gyengén felhős tájakon 15-16 fok is lehet. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várható zápor, zivatar. A délkeleti szél megerősödik. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várható zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás, jégeső is lehet. A délnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: szombatig folytatódik a meleg idő, sőt tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Zápor, zivatar azonban bármelyik nap előfordulhat. Vasárnapra egy hidegfront vonul át felettünk amely mögött ismét frissebb, hűvösebb levegő érkezik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár