Egy ciklon áramlási rendszerében több hullámban nedves levegő érkezik fölénk, így a következő napokban változékony, időnként csapadékos idő várható. Bármelyik nap előfordulhat eső, zápor, de a csapadékhullásban hosszabb szünetek is lehetnek, illtve lesznek helyek amelyek végig szárazon maradnak.

Hétfőn, kedden mérséklődik a nappali felmelegedés, tartósan felhős, csapadékos tájakon nem lesz melegebb 10-12 foknál. Szerdán ugyanakkor már ismét melegebb levegő érkezik fölénk, a nappali hőmérsékletek megközelíthetik a 20 fokot. Szórványosan azonban továbbra is előfordulhat eső, zápor, vagy zivatar. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban szakadozottá válik a felhőzet, rövid időre a nap is kisüthet. Szórványosan várható eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek általában 10-13 fok között alakulnak, de a gyengén felhős, csapadékmentes tájakon 15-16 fok sem kizárt. Késő estére 6-9 fok közé hűl a levegő.

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, helyenként azonban rövid időszakokra kisüthet a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak.

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat. A délkeleti szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 16-18 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hét második felében is folytatódik a változékony idő. Csütörtökön erős felmelegedésre számíthatunk, majd péntek napközben már egy újabb hidegfront éri el térségünket, így a hétvégére ismét mérséklődik a nappali felmelegedés. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tavasz, enyhülés, lehűlés, eső, zápor, időjárás, csapadék