Csütörtökig még a mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így folytatódik a változékony, időnként csapadékos, erősen szeles idő. Az eső mellett helyenként havas eső, havazás is előfordulhat, a csapadék mennyisége és kiterjedése azonban már fokozatosan csökken.

Késő téliesen hideg idő várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek csupán 5-7 fok között alakulnak, de az erős szél miatt ennél is hidegebbet érezhetünk majd.

Péntektől már eltávolodik térségünkből a ciklon, megszűnik a csapadék, de marad a többnyire felhős idő és csak kismértékben enyhül a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Helyenként havas eső, havazás is előfordulhat. Napközben fokozatosan csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: folytatódik az erősen felhős, vagy borult idő, csak átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Napközben már csak elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek 0,+3 fok között alakulnak, a gyengén felhős tájakon fagy várható. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő.

null

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, amellett azonban kevés napsütés is lehet. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél továbbra is erős lesz. A hajnali órákra -1,+2 fok közé hűl a levegő. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnap már egy újabb ciklon éri el hazánkat, így ismét egyre többfelé várható eső, zápor. A légörvény áramlási rendszerében azonban enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, ennek hatására a jövő hét elején tovább erősödik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár