Egy közelgő légörvény előoldalán felerősödik felettünk a déli áramlás amellyel átmenetileg melegebb léghullámok éreznek fölénk. Hétfőn gyakran lesz felhős az ég, ennek ellenére azonban tovább erősödik a nappali felmelegedés, többfelé 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

Kedden megérkezik fölénk a ciklon, így egyre többfelé kezdődik esőzés. 
A légörvény hátoldalán erős lehűlés kezdődik, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már csak 5 fok körül alakulnak. 

Szerdán is folytatódik a hideg, csapadékos idő, az eső mellett helyenként havas eső, hó is előfordulhat. Az erős, időnként viharos szélben kifejezetten alacsony lesz a hőérzet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. Késő estére 13-15 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd:  túlnyomóan borult idő várható egyre többfelé esővel, záporral. Néhol jelentős csapadék is hullhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 5 fok körül alakulnak. 

szerda.jpg

Szerda: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Helyenként havas eső, havazás is előfordulhat. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: csütörtökön még folytatódik a hideg, csapadékos idő, majd ezt követően fokozatos javulás kezdődik. A nappali hőmérsékletek vasárnap már elérhetik a 15 fokot. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, lehűlés, csapadék, időjárás