Ma még a mediterrán ciklon előoldali, enyhe áramlásába tartozunk, a nappali hőmérsékletek továbbra is az átlagos felett alakulnak. Folytatódik a borongós, esőkkel, záporokkal tarkított idő. A következő órákban azonban a ciklon kelet felé mozdul, ezzel egyre inkább a légörvény hátoldali, hideg áramlásába kerülünk. 

Valamikor a szerda esti, éjszakai órákban északnyugat felől egy markáns hidegfront éri el hazánkat amely mögött szibériai eredetű, hideg levegő érkezik fölénk. A front hatására viharossá fokozódik a szél és az addigi esőket havazás, helyenként átmeneti ónos eső váltja fel, de közben gyorsan csökken a csapadékhajlam, megkezdődik a felhőzet felszakadozása.
Erős lehűlés kezdődik, a hőmérsékletek már napközben is fagypont alatt alakulnak. Pénteken is folytatódik a szeles, fagyos idő, havazás azonban nem várható. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda (1).jpg

Szerda: borult idő várható többfelé esővel, záporral, a csapadékhullásban azonban lehetnek szünetek. A délkeleti szél megerősödik, majd az esti órákban átfordul északnyugatira és viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 7-10 fok között alakulnak. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: a hajnali órákban helyenként még előfordulhat havazás, néhol ónos eső, majd csökken a csapadékhajlam, fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél többfelé viharossá fokozódik. A hajnali minimum és a nappali maximum hőmérsékletek is -3,-1 fok között alakulnak. 

péntek.jpg

Péntek: napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. Az északnyugati, északi szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek -9,-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra -3,-1 fok közé enyhül a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hétvégén már anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, eseménytelen, napos idő várható. Éjszakánként -10 fok közelébe hűl a levegő és napközben sem emelkedik a 0 fok fölé a hőmérséklet. A jövő hét elején lassú enyhülés kezdődhet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Szibéria, fagy, jég, időjárás, lehűlés