A front hatására felszámolódik a ködpárna, mozgalmasabb időszak kezdődik időjárásunkban. Átmenetileg megvastagszik felettünk a felhőzet és főleg a délutáni órákban már eső, zápor is előfordulhat. 

Kedden kelet felé elhagyja térségünket a csapadékzóna, mögötte pedig már szárazabb, kissé hidegebb levegő érkezik a magasban. Napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, hosszú idő után ismét megláthatjuk a napot.

A nappali hőmérsékletekben ezek után sem lesz lényeges változás, maradnak a 10 fok körüli értékek, szerda hajnalban azonban ismét többfelé várható gyenge fagy. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: folytatódik a borongós idő, de már egyre kevesebb helyen várható köd. A délutáni órákban többfelé valószínű kisebb eső, zápor. A szél északnyugatira fordul és megerősödik. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: a hajnali, reggeli órákban még előfordulhat kisebb csapadék, majd napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, délután már több-kevesebb napsütés is lehet. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő. 

szerda (1).jpg

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 0,+3 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: csütörtökön még folytatódik a csendes, helyenként tartósan ködös idő, majd pénteken egy újabb hidegfront éri el térségünket, így ismét változékonyabbra, átmenetileg csapadékosra fordul időjárásunk. Komolyabb lehűlés azonban továbbra sem várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidefront, szél, lehűlés, eső, időjárás