Egy ciklon áramlási rendszerében váltakozó nedvességtartalmú, de továbbra is enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a meglehetősen változékony, az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. Péntekig több csapadékzóna is áthalad majd felettünk, így gyakran lesz erősen felhős az ég és összességében többfelé várható változó mennyiségű eső, zápor. Az érkező és távozó frontok között azonban szakadozottabb lesz felettünk a felhőzet, rövid napos időszakok is előfordulhatnak. A hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás, a kora délutáni órákra 15 fok köré melegszik a levegő. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda.jpg

Szerda: a hajnali órákban helyenként még előfordulhat eső, zápor, majd napközben átmenetileg felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. Késő estére 9-11 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: eleinte még előfordulhat eső, zápor, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. A reggeli, délelőtti órákban helyenként még előfordulhat eső, zápor, majd napközben mindenhol csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 6-9 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig nagy valószínűséggel folytatódik a változékony idő, de a mostanihoz képest ritkulhatnak a frontátvonulások, így valamivel kevesebb csapadék valószínű. A hőmérsékletek továbbra is az átlagos felett alakulnak. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: átmeneti, időjárás, enyhe, front, csapadék