Megérkezett a CFS modell hosszútávú, szezonális előrejelzése a téli hónapokra. A modell december-január-február hónapokra pozitív hőmérsékleti anomáliával, azaz összességében az átlagosnál enyhébb idővel számol, ugyanakkor a szokásosnál valamivel kevesebb csapadékot valószínűsít. Rövid ideig tartó, átlag alatti hideg epizódok minden bizonnyal előfordulhatnak majd, tartósan kemény tél azonban nem valószínű.

Hőmérsékleti szempontból továbbra is megosztott Európa időjárása. A kontinens északi tájain már beköszöntött a tél, többfelé napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet és helyenként már havazások is előfordulnak.

A déli peremvidéken azonban még folytatódik az átlagosnál melegebb, időnként késő nyárias idő. A Kárpát-medence és térsége, a hónap eleji lehűlés után ismét az átmeneti zónába, vagy a két légtömeg ütköző zónájába kerül. A hideg és melegfrontok viszonylag gyakran váltogatják egymást, de az északnyugatról érkező hidegfrontok jelentősebb lehűlést már nem hoznak magukkal.

A CFS modell csapadék anomália előrejelzése alapján, (2. ábra) a csapadék zöme a tél folyamán Európa északi, északnyugati tájai fölé koncentrálódhat. Ezzel szemben a Kárpát-medence és környéke, valamint a mediterrán térség az átlagosnál valamivel szárazabb lehet, azaz döntően anticiklonális hatások alakíthatják az időjárást.

Ezek alapján valószínűsíthető, hogy a következő hónapokban meglehetősen aktív lesz az atlanti ciklontevékenység, amely hazánkra nézve tartósabb enyhe áramlásokat jelent.

Európa nagy része ugyanis ezen hatalmas ciklonok előoldali, déli áramlásában helyezkedhet majd el. Az atlanti ciklonok átmeneti gyengülésével, az úgynevezett blokkoló anticiklon felépülésekor ugyanakkor rövid időre megszűnik az enyhe levegő utánpótlása, néhány napos hidegebb peridusok is előfordulhatnak.

Szibéria felett ugyanakkor már novemberben jelentős negatív anomália alakulhat ki, azaz az ilyenkor szokásosnál is hidegebb levegő halmozódhat fel, ami eleve"hűtőház" effektusként hat a Kárpát-medence időjárására. Ez a nagy tömegű, önmagában is hűlő légtömeg megfelelő nyomás elrendeződések hatására a későbbiekben még beleszólhat hazák időjárásába is, átírva ezzel az előrejelzés forgatókönyvét.

1. Ábra: a CFS modell hőmérsékleti anomália előrejelzése mindhárom téli hónapra.

2. Ábra: a CFS modell csapadék anomália előrejelzése mindhárom téli hónapra.

3. Ábra: várható nyomás elrendeződések, illetve légnyomás anomália 500 hpa magasságban december-január-februárban. Európa nagy részén magasnyomás, azaz anticiklon dominancia lehet a jellemző. Összességében az átlagosnál szárazabb idő valószínű. Az Atlanti térségben ezzel szemben az átlagosnál alacsonyabb légnyomás, tehát döntően ciklonális hatások érvényesülhetnek a tél folyamán. Az atlanti ciklonok előoldalán enyhe léghullámok érkeznek Európa fölé.

4. Ábra: a CFS modell hőmérsékleti anomália előrejelzése az északi hemiszférára novemberre. Szibéria felett már az ilyenkor szokásosnál is hidegebb levegő halmozódhat fel. A nagy tömegű egyre hidegebb levegő a későbbiekben még beleszólhat a Kárpát-medence időjárásába is.

Megjegyzés: az anomália előrejelzés megmutatja, hogy egy adott időszak időjárása mennyiben térhet majd el a sokéves átlagtól. A pozitív anomáliás, azaz összességében az átlagosnál enyhébb évszak nem jelenti azt, hogy az adott időszakban nem fordulhat elő átlag alatti hőmérséklet. A hosszútávú előrejelzés a szokásosnál jóval bizonytalanabb, ezért csak jelzésértékű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: november, hosszútávú, tél, időjárás