Páradús, labilis levegő tölti ki a Kárpát-medencét ami kedvező feltételeket teremt a helyi záporok, zivatarok kialakulásának. Napközben többfelé és több alkalommal lehet záporos csapadék, emellett azonban több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A kialakult időjárási helyzetben még napokig nem lesz lényeges változás, legfeljebb annyi, hogy a hét közepétől ismét emelkedik a hőmérséklet, ezzel együtt pedig fokozódik a fülledtség. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

kedd.jpg

Kedd: a változóan, gyakran erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északnyugati szél élénk, zivatarok környezetében viharos lesz. A nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak. Késő estére 22-24 fok közé hűl a levegő. 

szerda.jpg

Szerda: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. A délkeleti szél megélénkül, zivatarokban viharossá fokozódik. A hajnali órákra 18-20 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: a több-kevesebb napsütés mellett erősen gomolyfelhős időszakok is előfordulhatnak és szórványosan zápor, zivatar is kialakulhat. A délkeleti szél megélénkül, zivatarokban átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órákra 17-19 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hétvégéig folytatódik a mostanihoz hasonló idő, majd ez követően szárazabb, egyre melegebb léghullámok áramlanak fölénk. A jelenlegi számítások szerint a jövő héten megérkezik az idei nyár második hőhulláma. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zivatar, hidegfront, zápor, csapadék, időjárás