Egy ciklon előoldali áramlásában délnyugat felől száraz, egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, a legtöbb helyen már 20 fok fölé a melegszik a levegő. Holnap egy közelgő hidegfront előterében még továbbra is meleg, de már nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, így több lesz a gomolyfelhő és szórványosan záporok, zivatarok is előfordulhatnak. 

Szombatra megérkezik fölénk a hidegfront, ami várhatóan egy ciklont generál a közelünkben. A ciklon hátoldalán sarkvidéki eredetű, hideg, előoldalán pedig enyhe, nagy nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk. A két levegőfajta éppen a Kárpát-medence felett keveredik egymással, így a hétvégén egyre csapadékosabbra, hűvösebbre fordul az idő.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

csütörtök.jpg

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb elvétve alakulhat ki futó zápor. A délnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak. Késő estére 15-18 fok közé hűl a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid időszakokra azonban kisüthet a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. 

szombat.jpg

Szombat: erősen felhős idő várható többfelé esővel, záporral. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. A délutáni órákra 15-18 fok közé melegszik a levegő, a magasabb értékeket a még csapadékmentes tájakon mérhetjük.

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a csapadékot és erős lehűlést okozó ciklon hétfő estig is a vendégünk lehet, így jelentős javulás leghamarabb a hét közepétől valószínű. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: május, tavasz, lehűlés, csapadék, időjárás