A havazást okozó melegfront után ma már egy hidegfront éri el térségünket, így folytatódik a változékony, mozgalmas idő. Többnyire a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Kiterjedt havazás már nem várható, futó hózáporok azonban bárhol előfordulhatnak. Megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél, amellyel újabb adag hideg levegő érkezik fölénk. Az átmeneti kisebb enyhülés után hétfőre ismét visszaesik a hőmérséklet. A hajnali órákra -5 fok alá hűl a levegő, de a derült, szélvédett, havas tájakon -10 fok is lehet.
Napközben átmenetileg szárazabb levegő alakítja időjárásunkat, így több lesz a napsütés, a hőmérsékletek azonban ennek ellenére is fagypont alatt alakulnak. 

Kedden már egy újabb front éri el hazánkat, ám az ebből várható csapadék mennyisége, területi eloszlása és halmazállapota még jelentős bizonytalansággal terhelt. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Vasárnap: gyakran lesz erősen felhős az ég, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek. Elszórtan várható havas eső zápor, hózápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. 
A délutáni órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. Késő estére -3,-1 fok közé hűl a levegő. 

 

null

Hétfő: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra többnyire -7,-5 fok közé hűl a levegő, de egyes helyeken -10 fok körüli minimum hőmérsékletek is előfordulhatnak. A délutáni hőmérsékletek -2, 0 fok között alakulnak. 

 

null

Kedd: többnyire borult idő várható, csak átmenetileg vékonyodhat el a felhőzet. Többfelé várható havazás, havas eső, helyenként eső. Kisebb körzetekben ónos eső sem kizárt. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek -5,-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 0,+1 fokig enyhül a levegő. 

 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében folytatódik a változékony, időnként csapadékos időjárás. Havazás, havas eső, eső egyaránt előfordulhat. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás