Északi áramlással több-hullámban sarkvidéki eredetű, hideg levegő érkezik fölénk, így a következő napokban is folytatódik az ilyenkor szokásosnak megfelelő hőmérsékletű, igazi téli idő. Éjszakánként -5 fok közelébe hűl a levegő és napközben sem emelkedik a fagypont fölé a hőmérséklet.

Az esti óráktól átmenetileg megszűnik a hideg levegő utánpótlása, nyugat felől egy melegfront csapadékzónája érkezik fölénk. Fokozatosan megvastagszik felettünk a felhőzet és helyenként már hószállingózás, kisebb havazás is előfordulhat.

Szombaton az említett csapadékzóna alakítja időjárásunkat, így túlnyomóan borult idő várható többfelé havazással. A magasban bekövetkező enyhülés hatására azonban helyenként már havas eső, eső is előfordulhat. Azokon a helyeken ahol végig hó hullik, akár 4-5 cm vastag hóréteg is kialakulhat.

Vasárnapra elvonul a melegfronti csapadékzóna, ismét elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Egy árnyalattal enyhül az idő, kevéssel fagypont fölé emelkedhet a hőmérséklet. A magasban azonban már érkezik az újabb adag hideg levegő, így hétfőre ismét lehűl a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: napközben felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, tartósabb felhőzetnövekedés majd a késő délutáni, esti óráktól valószínű. Elszórtan várható hózápor, hószállingózás, kisebb havazás. Az északnyugati szél továbbra is erős lesz. A délutáni hőmérsékletek -1, 0 fok között alakulnak. Késő estére -4,-2 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: túlnyomóan borult idő várható többfelé havazással, hószállingózással. Helyenként havas eső, eső is előfordulhat. Az átmenetileg délnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra -5,-3 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 0,+1 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: vékonyodik, szakadozik felettünk a felhőzet, tartós napsütésre azonban nem számíthatunk. Néhol előfordulhat futó hózápor. Az északnyugatira forduló szél ismét megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete -2, 0 fok között alakul. A délutáni órákra 0,+2 fokig enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején ismét hidegebb levegő érkezik fölénk, így visszaesik a hőmérséklet. A hét közepétől bizonytalanná válik időjárásunk. Egy mediterrán ciklon hatására egyre többfelé várható csapadék, amelynek egy része hó formájában hullik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás