A jelentős lehűlést és csapadékot hozó frontok továbbra is elkerülik térségünket, így folytatódik az eseménytelen, az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. Az éjszakai órákban képződött köd a legtöbb helyen még a délelőtt folyamán feloszlik, majd ezt követően változóan fátyolfelhős napos idő várható. Kisebb körzetekben a megemelkedett ködből rétegfelhőzet képződik, amely akár egész nap eltakarhatja a napot. Ezeken a tájakon gyengébb lesz a nappali felmelegedés, a tartósan napos helyeken azonban 20 fok közeli maximum hőmérsékletek is előfordulhatnak.
Szerdától északira fordul felettünk az áramlás, amellyel már kissé hűvösebb levegő érkezik fölénk, így mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Hétfő: a változóan fátyolfelhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok várhatók, legfeljebb néhol maradhat meg tartósabban az éjszakai órákban képződött köd. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órákra általában 16-19 fok közé melegszik a levegő, de ködös, borongós tájakon 15 foknál hűvösebb lesz. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő. 

null
 

Kedd: többnyire változóan felhős, napos idő várható, kisebb körzetekben azonban tartósan ködös, borult időszakok is előfordulhatnak. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő, helyenként sűrű ködfoltok is képződhetnek. A délutáni maximum hőmérsékletek többnyire 15-18 fok között alakulnak. 

 

null

Szerda: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Az északira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A kora délutáni maximum hőmérsékletek 15 fok körül alakulnak. 

null
 

Távolabbi kilátások: a hét második felétől északkeletire fordul felettünk az áramlás, amellyel egyre hűvösebb levegő érkezik fölénk. Fokozatos lehűlés kezdődik, a hétvégén már az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű idő várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás