A változékonyabb időt okozó hidegfront elhagyja térségünket, mögötte pedig már ismét szárazabb légtömeg érkezik fölénk. A nap első felében még előfordulhatnak erősen felhős időszakok, néhol zápor, zivatar is kialakulhat, majd a délutáni órákra felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. 

Holnaptól már anticiklon alakítja időjárásunkat, a leszálló légmozgások hatására többnyire napos, száraz idő várható. A nappali hőmérsékletek a viszonylag kellemes tartományban, 28-30 fok között alakulnak. 
Péntektől az anticiklon fölé már melegebb léghullámok áramlanak, így ismét erősödik a nappali felmelegedés, fokozatosan 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda.jpg

Szerda: eleinte még sok lesz felettünk a felhő, néhol zápor, zivatar is előfordulhat, majd napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A délutáni órák hőmérséklete 28-30 fok között alakul. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 17-19 fok között alakul. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: a sok napsütés mellett időnként megnövekedhet a fátyol, illetve gomolyfelhőzet, de csapadék továbbra sem valószínű. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 17-19 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: legalább a jövő hét közepéig folytatódik a nagyrészt eseménytelen, igazi nyaraló idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zivatar, nyárias, nyaraló, időjárás, meleg