Megszűnik a hűvös levegő utánpótlása, a következő napokban már kissé enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Napról-napra egy-egy fokkal emelkedik a hőmérséklet, pénteken már 15 fok körüli maximum hőmérsékletekre számíthatunk. Időnként gyenge frontok súrolhatnak majd bennünket, ilyenkor átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet, de jelentős csapadék sehol sem várható. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

szerda.jpg

Szerda: napos és erősen felhős időszakok váltakoznak, legfeljebb elvétve alakulhat ki jelentéktelen futó zápor. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő. 

 

csütörtök.jpg

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is várható. Néhol előfordulhat kisebb zápor. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul, de a tartósan derült, szélvédett tájakon gyenge fagy várható. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő. 

 

péntek.jpg

Péntek: eleinte előfordulhat kisebb eső, zápor, majd napközben felszakadozik a felhőzet és felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 13-15 fokig melegszik a levegő. 

 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hétvégén kissé tovább enyhül az idő, helyenként már 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A jövőhét elején azonban már ismét nedvesebb, hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Mindenszentek, csendes, november, hűvös, fagy, időjárás