A hét közepéig több front is érint minket, így folytatódik a változékony, eleinte az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. Ma a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, legfeljebb néhol fordulhat elő futó zápor. A késő délutáni, esti órákban egy záporzóna éri el megyénket, ekkor valamivel nagyobb területen alakulhatnak ki záporok, jégdara záporok. A legmagasabb hőmérsékletek többnyire 6-8 fok között alakulnak majd, de a szél miatt a tegnapinál alacsonyabb lesz a hőérzetünk.

Szerdán egy hidegfront csapadékzónája éri el térségünket. Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan várható kisebb eső, havas eső, néhol havazás.

Mérséklődik a nappali felmelegedés, helyenként már 5 fok alá hűlhet a levegő. Csütörtökre eltávolodik a csapadékzóna, mögötte pedig északi áramlással szárazabb, egyre hidegebb levegő érkezik fölénk. Felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, ennek ellenére azonban tovább csökken a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat futó zápor, vagy jégdara zápor. A nyugati, északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: többnyire erősen felhős idő várható, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan várható eső, zápor. Néhol havas eső, esetleg gyenge hóesés is előfordulhat majd. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. A délutáni órákra 3-5 fok közé enyhül a levegő.

null

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északi szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete -3,-1 fok között alakul. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén már kissé enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így ismét erősödik a ködhajlam, visszatér a hidegpárnás idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, december, időjárás