A Kárpát-medencétől délre egy mediterrán ciklon örvénylik, ennek áramlási rendszerében nagy nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk.

Kedden, a nap nagy részében túlnyomóan borult időre számíthatunk, legfeljebb átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható újabb eső, zápor, de jelentős mennyiségű csapadék csak kisebb körzetekben valószínű. Hűvös időnk lesz, a kora délutáni órákra mindössze 9-11 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán lassan távolodik térségünkből a ciklon, a délutáni órákra már csökken a csapadékhajlam, napsütésre azonban csak kevés helyen számíthatunk.

A hét második felétől aztán fokozatosan csökken a felhőzet, ennek hatására pedig erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órák hőmérséklete már elérheti a 15 fokot.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északi szél élénk, néhol erős lesz. A délutáni órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

Szerda: gyakran lesz erősen felhős az ég, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fokig melegszik a levegő.

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A délkeletire forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 13-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Távolabbi kilátások: a hétvégéig erősödik a nappali felmelegedés, visszatérnek az ilyenkor szokásosnak megfelelő hőmérsékletek. Az időjárás változékony jellege azonban megmarad, főleg szombaton és vasárnap alakulhatnak ki újabb záporok. A jövő hét elejétől kissé mérséklődik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: dér, ciklon, fagy, lehűlés, ősz, front, csapadék, időjárás