Helyi hatások alakítják időjárásunkat, a jelentős változást okozó frontok továbbra is elkerülik térségünket. A Kárpát-medencét kitöltő meleg, páradús légtömeg kitűnő feltételeket biztosít a helyi záporok, heves zivatarok kialakulásának.

A hosszabb, rövidebb napos időszakok mellett gyakran növekszik meg a gomolyfelhőzet és többfelé, több alkalommal számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására.

Egy-egy hevesebb zivatargócban felhőszakadás, jégeső és szélvihar is előfordulhat majd.

Mivel a magasban lassú az áramlás, ezért a zivatarcellák is lassabban helyeződnek majd át, ennek következtében pedig tartósabb felhőszakadásokra, kisebb áradásokra is fel kell készülni.
Folytatódik a fülledt, meleg idő, legfeljebb a zivatarok környezetében frissülhet fel átmenetileg a levegő.

Megjegyzés: a várható zivatarok helyi keletkezésűek lesznek, így ezek pontosabb előrejelzése csak az esemény előtti 1-2 órában lehetséges. A napos, valamint az erősen gomolyfelhős, zivataros tájak térben és időben is váltakozhatnak majd egymással. A lehulló csapadék mennyisége szeszélyes területi eloszlást mutat majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: a több-kevesebb napsütés mellett gyakran növekszik meg a gomolyfelhőzet és többfelé számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. Az északi szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 28-30 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél kissé hűvösebb lehet. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak egymással, többfelé várható zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. Az északi szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat. A hajnali órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő.

null

Csütörtök: gyakran lesz erősen felhős az ég, inkább csak rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Többfelé várható zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás is előfordulhat majd. Az északi szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. A délutáni órákra 27-29 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: péntektől szárazabb, az eddigieknél is melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Több lesz a napsütés és tovább erősödik a nappali felmelegedés, a hétvégén már ismét 30 fok feletti maximum hőmérsékletek várhatók. Az átmeneti szárazabb idő után, vasárnaptól már ismét növekszik a zápor, zivatarhajlam. A jövőhét elejére, közepére lehűlés körvonalazódik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: eső, zápor, nyár, időjárás