Egy ciklon áramlási rendszerében továbbra is meleg léghullámok érkeznek fölénk, így a következő napokban is folytatódik az igazi nyári idő. Kezdetben még viszonylag alacsony nedvességtartalmú levegő alakítja időjárásunkat, ezért a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb néhol fordulhat elő egy-egy átmeneti zápor, vagy zivatar.

Vasárnaptól kezdve a meleg mellé már páradús, labilis levegő is érkezik, ez pedig kedvező feltételeket teremt a zivatarok képződéséhez. Eleinte még sok lesz a napsütés, majd a délutáni óráktól erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és egyre többfelé alakulnak ki heves záporok, zivatarok. Egy-egy zivatargócban felhőszakadás, nagyméretű jég és szélvihar is előfordulhat majd. Nagyobb területet érintő heves zivatarrendszer is létrejöhet, a fent említett kísérőjelenségekkel.

Hétfőn gyakran lesz erősen felhős az ég és szórványosan várható újabb zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. A több felhő miatt, átmenetileg kissé mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: változóan felhős, többnyire napos idő várható, legfeljebb néhol alakulhat ki átmeneti zápor, vagy zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül. néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 26-28 fok között alakul. Késő estére 19-21 fok közé hűl a levegő.

vasárnap.jpg

Vasárnap: eleinte változóan felhős, napos idő várható, majd a délutáni órákban már erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és egyre többfelé várható zápor, zivatar. Helyenként heves zivatar, felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. Az északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 27-29 fok közé melegszik a levegő.

hétfő.jpg

Hétfő: a több-kevesebb napsütés mellett gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég és szórványosan várható zápor, zivatar. Heves zivatarok is előfordulhatnak majd. A változóirányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől újabb felmelegedés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már 30 fok felett alakulnak majd. Záporok, zivatarok szórványosan szinte mindennap előfordulhatnak majd

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: jégeső, meleg, zivatar, zápor, időjárás