Erős északi, északnyugati áramlás alakult ki a Kárpát-medence felett, amellyel több hullámban hűvös, váltakozó nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk. A következő napokban folytatódik a meglehetősen változékony, az átlagosnál hűvösebb idő. Kissé már erősödik a nappali felmelegedés, de az éjszakák még mindig hidegek lesznek.

A fagyos hajnal után ma gyorsan melegszik a levegő, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már többnyire 15 fok felett alakulnak majd. A nap nagy részében változóan felhős, napos időre számíthatunk, legfeljebb az esti óráktól kezdődhet erős felhősödés.

Szerdán egy hidegfront éri el megyénket, átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet és szórványosan számíthatunk esőkre, záporokra.
Megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél, amellyel hidegebb levegő érkezik fölénk. A napi maximum hőmérsékletek általában 15 fok körül alakulnak majd, a délutáni órákban azonban lehűlés kezdődik.

A csütörtök hajnalra már át is vonul felettünk a front, felszakadozik a felhőzet, mérséklődik a légmozgás, ezért erősen lehűl a levegő, többfelé várható fagy. Napközben több-kevesebb napsütésre, csendes időre számíthatunk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.

Szerda: többnyire felhős idő várható, eleinte azonban rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Napközben szórványosan várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 13-16 fok között alakul. A magasabb értékek a megye keleti, délkeleti tájain lesznek, a délutáni óráktól azonban már itt is lehűlés várható.

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul, többfelé várható gyenge fagy. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégéhez közeledve már kissé melegszik a levegő, erősödik a nappali felmelegedés, de az időjárás változékony jellege megmarad. Időnként gyenge frontok haladnák majd át felettünk, ezek azonban jelentős lehűlést, vagy csapadékot nem hoznak magukkal. A jövőhét elején azonban egy ciklon hatására már jelentősebb csapadék is hullhat.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: talaj menti, fagy, front, tavasz, lehűlés, csapadék, időjárás