Nyugati, délnyugati áramlással több hullámban váltakozó nedvességtartalmú, egyre enyhébb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé.
A következő napokban további felmelegedés várható, de az időjárás változékony jellege megmarad.

Időnként gyenge frontok érintenek, haladnak át felettünk, ezekből szórványosan számíthatunk záporokra, sőt kedden egy-egy zivatar is előfordulhat, nagy mennyiségű, tartós csapadék azonban nem várható. Hétfőn átmenetileg megtorpan a felmelegedés, majd keddtől még az eddigieknél is melegebb levegő érkezik fölénk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő.

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire felhős idő várható, helyenként azonban rövid napos időszakokra is számíthatunk. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A nyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő.

kedd.jpg

Kedd: napos és felhős időszakok váltakoznak egymással, elszórtan kell számítani záporra, esetleg gyenge zivatarra. A nyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérsékletre 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 16-18 fok közé melegszik a levegő.

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövőhét közepétől afrikai eredetű, egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Több lesz a napsütés és a hét második felében már kora nyárias hőmérsékletekre számíthatunk. A hétvégén újabb lehűlés valószínű.

Kedves olvasóinknak kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: húsvét, enyhülés, tavasz, időjárás